Megjött!
A premierrel egyidőben ittthon is elérhetővé vált a játék, méghozzá teljes magyarítással! Azaz a DVD borítójától kezdve, a leíráson át, az egész játék magyarul kommunikál. Köszönet az EA magyar csapatának a munkáért! Néhány elgépelés és mellé fordítás becsúszott, de ennyi belefér. Kell is a magyarítás, mert elég bonyolult játékmenetet talált ki az új csapat, s ha kihívásként, azaz korlátozott pénzzel játszunk, akkor sok-sok információt kell begyűjteni, s ezeket szövegesen és remek ikonokkal közli a játék.
A játékmenet. Mint írtam az előzőekben, aki a Sim City folytatását várta, (én is) az csalódott. Aki a Sim sorozatot ismeri és a Sim Cityvel is játszott, annak meglepetés, mert a kettőt ötvözték a készítők. Nem a várostervezésen van a hangsúly, bármennyire is ezt erőltetik a reklámok, hanem a Simek életét kell, most épületekkel, befolyásolni. Ahhoz, hogy játszani tudjunk először is szerezzünk be egy kissebb zseb atomerőművet, mert a gépigény még minimálisan is durva! Mindenféle "gyöny" nélkül is nehezen bánik el a grafikával egy minimumnál jobb gép. Volt amelyiken el sem indult! (Most teszteljük vele az EA Terméktámogatás ügyfélszolgálatát. Eddig 2 nap telt el a hiba bejelentése óta!) Minimális rendszer a DVDn feltüntetve: Windows XP/Vista Proci:XP 1,7GHz; Vista 2,4 GHz; Memória: XP: 512 MB, Vista:1 GB; HDD: 2,1 GB; DVD: 4x; Video: 128 MB;(GForce FX5900,6800; Radeon 9600, X600) Hangkártya; DirectX 9.0c; Billentyűzet, Egér...s ez tényleg a nagyon minimum! Ezen is szaggatni fog a játékmenet teljes lecsupaszítás mellett! Viszont, ha már van gép amin játszhatsz, a látvány kárpótol. A bemutatókban látott képek valósak és te is játszhatsz olyan minőségben!
A beállításokra érdemes több időt fordítani. Aki nem játszott még hasonló 3D-s, perspektívikus mozgású játékban, annak kissé nehézkes lehet, vagy esetleg fordított(!) érzetű az irányítás. A maüben az x;y tengelyek irányát is lehet váltani. Kinek mi kényelmesebb. A kamerát érdemes szabad módra állítani, mert a nagyítást nagyon elrontották! Itt is látszik, hogy nem városépítő játék! Az utolsó piszokra is rázoomolhatsz, de globálisan szinte lehetetlen megnézni a várost!